Bemutatkozás

" Aki kifelé néz, álmodik. Aki befelé néz, felébred" - Carl Gustav Jung


Szeretettel köszöntöm az oldalamon!

Muskovits Krisztina vagyok. 1979-ben születtem. Bölcsész és pedagógus végzettségem megszerzése után éveken át tanárként dolgoztam, de egyre jobban foglalkoztatott az emberi lélek, viselkedés. Bár 16 évesen mély benyomást tett rám Carl Gustav Jung: Emlékek, álmok, gondolatok c. könyve, akkor még nem gondoltam volna, hogy később én is pszichológus leszek. Első diplomám (bölcsész, pedagógus) megszerzése során találkoztam először igazán pszichológiai tanulmányokkal, és azonnal felkeltette az érdeklődésemet. A lelkem hívásának egy idő után már nem tudtam ellenállni, ezért elvégeztem később a pszichológia szakot is (ELTE, 2007-2012; tanácsadó pszichológus; iskolapszichológus végzettség) és pszichológusként helyezkedtem el. Dolgoztam iskolàkban különböző korosztàlyú gyerekekkel, ès kèsőbb felnőttekkel is. Szívesen foglalkozok emberekkel - gyerekekkel és felnőttekkel egyaránt. Több évet dolgoztam iskolákban (általános és középiskolás gyerekkel, felnőttekkel is), és az, hogy korábban éveken át pedagógusként is dolgoztam a pszichológusi munkám előtt, adott egy plusz rálátást a gyerekekkel való foglalkozás során.

Személy szerint számomra is nagyon fontos a lelki/szellemi fejlődés, az önismeret, jómagam már több, mint 25 éve járom tudatosan ezt az utat.

Az életemben felmerülő nehézségek arra sarkalltak, hogy ezeket mielőbb megoldjam, és a korlátaimat legyőzve mindennapi szinten a boldogság és a szeretet megélésére törekedjek. Olyan embereket szeretnék támogatni a fejlődésükben, akik hozzám hasonlóan meg szeretnének tapasztalni ezt az élményt, és hajlandóak lépéseket tenni ezért, önmagukért, a szeretetteljes életet választva.

Hiszem, hogy minél több boldog ember van az egyének szintjén, annál több boldog ember lesz a szűkebb/tágabb környezetünkben, és annál jobb hellyé válik a világ. A változás mindig tőlünk kezdődik. Éppen ezért a pozitív pszichológiai szemlélet - a pszichológia egyik újabb ága -, mely a pszichológia kiegészítéseként arra fókuszál, hogy hogyan teheti az egyén a normális életet még teljesebbé és kiegyensúlyozottabbá - közel áll az életszemléletemhez

Pszichológusként célom, hogy szakszerű segítséget nyújtsak mindazok számára, akik szeretnének megtalálni vagy újból visszanyerni életükben a lelki egyensúlyi állapotot. Mindannyiunk életében vannak nehézségek, előfordul azonban, hogy nem egyszerű a felmerülő problémákkal egyedül szembenézni. Egy külső szakember objektivitása segítheti a problémára való rálátást, feldolgozást. Ezenkívül közel áll hozzám a pozitív pszichológiai szemlélet, amely arra fókuszál, hogy hogyan tehetjük a normális életet még teljesebbé? Személy szerint számomra is nagyon fontos a folyamatos lelki/szellemi fejlődés. Az életemben felmerülő nehézségek arra sarkalltak, hogy ezeket mielőbb megoldjam, és a korlátaimat legyőzve mindennapi szinten a boldogság és a szeretet megélésére törekedjek, és minél jobban megismerjem önmagamat, a működésemet. Olyan embereket szeretnék támogatni a fejlődésükben, akik hozzám hasonlóan meg szeretnének tapasztalni ezt az élményt, és hajlandóak lépéseket tenni önmagukért.

Aki úgy érzi, hogy egy időre segíthetem az útját a "Lélek ösvényén" , várom szeretettel!

Publikációim:

Krisztina Muskovits: Die Suche nach sich Selbst: mit Hilfe der Orientierung zur Großen Mutter in Hermann Hesses Demian (VDM Verlag Dr. Müller, 2009)

Egészség határok nélkül - dohányzásprevenciós társasjáték (Siklós Anita klinikai pszichológussal közösen)

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el